mkfoto vkfoto

A Művelődési Központ rendezvényein készült fotók

A Városi Könyvtár rendezvényein készült fotók

Márai-program a könyvtáraknak

2014-ben is folytatódik a Márai-program, melyet 2011-ben indított a Nemzeti Kulturális Alap a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterének döntése alapján. 

Célja: az olvasás- és könyvkultúra fejlesztée

A program megvalósítása érdekében a Nemzeti Kulturális alap két ideiglenesen létrehozott Kollégiuma, egy külön, „A Márai-programba meghívott könyvtárak jegyzékén” szereplő könyvtárak számára lehetőséget kínált arra, hogy a Márai-I., a Márai-II.,a Márai III. és a Márai IV. listára felkerülő  szakirodalmi és  szépirodalmi mű közül, az adott könyvtár, az intézménye részére megállapított keret mértékéig könyveket rendelhessen, és azokat az olvasóknak hozzáférhetővé tegye.

A derecskei Városi Könyvtár is részt vett ebben a programban, az intézményünk részére 2011-ben,2012-ben, 2013-ban és 2014-ben megállapított

kulturális támogatás összege 1.505.000 Ft.

Ennek az összegnek az  erejéig válogathattunk a Márai-listáról. A négy év alatt  több, mint 550  db könyvvel  és hangos könyvvel  tudtuk a könyvtárunk dokumentum állományát gyarapítani.